Osztálykirándulás, vadon + sleep paralysis(?)

Mivel még mindig sajnos elég beteg vagyok, igen sokat alszom, ezért sokat is álmodok, és hála istennek, van időm leírni őket.
Az egész azzal kezdődött, hogy én, Kálmi és Flóra elindultunk egy légballonnal valamerre, kipróbálni milyen az. Nem sokkal később, konstatáltam, hogy a légballon, nem egy nagy légballon, hanem mint a "Fel!", című mesében, sok héliummal töltött lufival repülünk. De valamiért elkezdett kipukkanni igen nagy része, és egy fenyőerdő egy tisztására estünk le. Ekkor valami képzavar történhetett, mert hirtelen kiderült számomra, hogy ez egy osztálykirándulás, és a berzsenyiben (az iskolám) minden végzős osztályt elvisznek egyszer egy ilyen vadon túlélő kirándulásra, egy hétre kidobják őket a tajgára, és meg kell élniük, és szembe kell nézniük a vadakkal, és az éhséggel. Miközben ezt felvázoltuk az osztálytársainknak Kálmival és Petivel, én héliumos lufit szívogattam és élveztem a magas hangot, mire egyik osztálytársam (nem láttam hogy ki), eltörte a lábam, emiatt feküdnöm kellett.
Nem sokkal később (már csak erre emlékszem), nagyon finom, gőzölgő szarvas(?)ragu volt előttem, és éreztem a majonéz illatát rajta, de itt átléptem egy másik dimenzióba. Sikerült az álomba lépnem, tudtam hogy álmodom, de nem tudtam egy irányba forgatni a fejem. Én akartam csinálni, de megbénult a testem, és a jobb irány megszűnt számomra, amerre az étel volt az ölemben. Olyan volt, mint amikor meghúzod a nyakad, és nem tudod arra forgatni, csak ez nem fájt, egyszerűen bénulás volt, szó szerint. Pár perc(?) próbálkozás után felébredtem, és rájöttem hogy hol vagyok, és mi történt. Izgalmas, sokkal jobban féltem az alvási paralízistől, mint ez volt!
Nem is bepánikoltam, sokkal inkább egy "Soha ne add fel" érzésem keletkezett tőle, hogy "de idegesít, hoyg nem tudom megcsinálni, ami egyébként mindennapos dolog!".
No, ennyi. Ez igen izgalmas tapasztalat volt! :)

Ismét velence + kavalkád!

Most ébredtem, nem is rizsáznék, belekezdek, hogy minél többet tudjak visszahívni.

Ismét Velencén voltam, forró nyári idő volt. Rengetegen voltunk, bár ezt először nem fogtam fel. Eleinte csak berzsenyis ismerősökkel töltöttem együtt az időmet, mint Kálmi (legjobb barát), Norbi (legjobb barát), BG (volt legjobb barát, ma már csak ismerős), Peti (jó barát), Barni (barát), Hegman Dani (barát), Lilla (barátnő), Flóra (Kálmi barátnője - közeli barát). Most ennyi emberre emlékszem. Mivel iszonyú meleg volt (ez valószínűleg annak volt köszönhető az álmomban, hogy közben mikor aludtam, szó szerint hasamra sütött a nap), ezért lementünk a tópartra egyet fürödni. Odalent, miközben dobáltuk egymást a vízbe, és napoztunk, megjelent valahogy Édesanyám, és pár ismerőse, ők is napozni jöttek, de hamar világossá vált, hogy ők is a Velencei nyaralóban "laknak".
Nem sokkal később úgy döntöttünk, hogy nekünk elég volt a fürdőzésből, így visszaindultunk a tópartról, de kevesebben, mint az előbb, csak Kálmi, Peti, Barni és Én. Arra a kérdésre hogy "Flórával mi lesz?" Kálmi csak annyit mondott hogy "Lesz ami lesz, majd jön ő is". Ekkor Barni megkért, hogy adjam vissza a telefonját. Benyúltam a zsebembe és valóban 3 telefon volt benne, kihúztam egy régi típusú, szétcsúsztatható telefont, a nagyobb fajtából, kérdeztem, ez-e az. Mondta, hogy nem, ez Orsika barátjáé. Itt hirtelen az is egyértelművé vált számomra, hogy Orsika, az erdélyi fogadott nővérem, nagyon kedves ember nekem, a barátjával együtt itt van Velencén. Miután már oda adtam neki az ő telefonját, épp felértünk a kapu elé, ahol Kálmi kijelentette, hogy neki sakkozni van kedve a kert hátuljában, Peti pedig csatlakozott hozzá. Barni pedig elkérte Orsika barátjának a telefonját és valahogy feloldotta, és Orsikáról iszonyú jól fotózott pucér képeket mutatott rajta. Mondta, hogy ezt jobb, ha ezt nem tudja meg Orsika barátja, de ő még úgyis a parton van, ha meg kéri a telefonját, csak kapcsoljam ki és adjam vissza. El is döntöttem hogy felmegyek és kielégítem önmagam a képekre a felső wc-ben, de amint elindultam, megnyomtam egy gombot, és eltűnt a kép, és lezáródott a billentyűzet. Akárhogy próbálkoztam, nem tudtam kinyitni, mert a kód egyre bonyolultabb és bonyolultabb lett, míg Orsika jött ki a kapun, hogy mit keres nálam a telefon.
Próbáltam nem odaadni neki, de elvette, de látta hogy nem láttam semmit. De ekkor megkérdezte, hogy érdekel-e? Kijött a helyről egy hatalmas fekete bőrű ember, aki épp mint munkás, pakolt bent valamit, neki Orsika odaszólt hogy adjon egy darabot.
Egy nagyon vastag könyvet emelt le a csávó, nem tudok rá emlékezni hogy mi volt az, valami a szex-szel és az asztrológiával kapcsolatos könyv. A lényeg hogy Orsi kikereste nekem a képeket, és mondta hogy "Tudom magamról hogy ezek a képek iszonyúan szexik. Miért rejtegetném a világ elől?". Ekkor már láttam, hogy Édesanyám, és az élettársa Zsolt, illetve egy barátjuk, Ladányi Feri érkeznek törölközővel a partról, tehát mondtam hogy én is bemegyek most már.

Amint beléptem a kapun, felébredtem, illetve lehet volt tovább, de az már nagyon homályos nem emlékszem. Érdekes volt mindenesetre ez is. :)

Velence + Gabó(?!)

Iszonyú rég óta nem álmodtam. Illetve, mint ugye tudjuk, nem emlékeztem az álmaimra.
Most viszont, hogy beteg vagyok, rengeteget alszom egy nap, így akarva akaratlan is felébredek olyankor, mikor épp a REM időszakban vagyok, tehát álmodom, sokkal könnyebben fel tudom idézni a képeket.
Nem ígérem, hogy teljesen emlékszem mindenre, de igyekszem visszahívni az álmot.
Tehát valamiért, a nagymamámhoz költöztem Velencére, talán hogy ápoljam. Fogalmam se volt pontosan miért (illetve mostmár nem emlékszem rá). Örömmel konstatáltam az első nap, mikor iskolába mentem vonattal, hogy semmivel se hosszabb bejutni, mint ha budapesten élnék (ez persze akárhogy nézzük, nagy badarság), így mikor este hazaértem, mondtam is a már hálóingben fekvéshez kész nagymamámnak, hogy milyen kényelmes ez: jó levegőn töltöm az estéket, kényelmes, nagy kertes házban, emellett rengeteg előnyét élvezem az ingázásnak. Pl. a jegyeim egy teljes egésszel megugrottak, köszönhetően, hogy a vonaton mennyit tudtam tanulni.
Innen valamiért elkezdődött egy kusza rész. Mikor másnap hazaértem, és felcókmókoltam a szobámba, és a laptopot beindítottam, és elindítottam a Heroes III (stratégiai pc játék) nevű játékot, lementem hogy megnézzem mi megy a tévében. Mire felértem, a bátyám ott feküdt a szobámban egy matracon, ő is egy laptoppal a kezében, feküdt félmeztelenül és teljesen hétköznapian köszöntött. Erre én is úgy köszöntöttem mintha tök természetes lett volna, hogy ő ott van, pedig erre semmi jel nem mutatott hogy ő is itt élne.
Ezután már csak arra emlékszem, hogy feltűnően sötét volt, és megjelent a szobámban Gabó (egy Berzsenyis diák), majd melegen köszöntötte a bátyámat aztán engem is, és végül odaült a géphez (ami már átalakult rendes asztali PC-vé).
Itt nem sokkal később felébredtem, és körülbelül ennyire emlékszem. Hát, ez is érdekes.

Nagynull?!

Abban a kemény 2 órában amikor ténylegesen aludtam is az éjjel, sikerült egy teljesen pozitív álmot kicsikarnom magamból. Illetve az elmém belőlem.
Az egész este úgy kezdődött, hogy amúgy is rettegtem a rémálmoktól, alig bírtam elaludni, megismertem az insomnia fogalmát. Borzalmas érzés, egész egyszerűen nem bírsz aludni, próbálsz háton, hason, jobbra, balra, sehogy. Iszonyúan idegesít, és még vegyült nekem egy jó adag félelem is. Hogy miért, talán kifejtem később, de nem most.
Végül is amire emlékeztem reggel, igazából lehetetlenül kevés volt. Valami fajta ünneplésen vettem részt, és tisztában voltam egy dologgal: levittek az iskolám gólyatáborába, a Nagynullba, aminek nagyon örültem. Ott voltak az iskolás társaim, együtt örültünk, mulatozás volt. Később még egy osztályteremben ültem egy pár emberrel magamon kívül, mi voltunk azok akik idén lejutottak segítőnek a táborba.

No, lényegében ennyi. Nem túl izgi, de igyekszem most már ezt a blogot is vezetni.